Cikkajánó

Kedvenc szektánkról újabb cikk jelent meg. Itt olvasható.

Érdekes csemege, hogy az egyik megkérdezett alany Gáspár Ákos is és a meg nem kérdezett de azért megmondom a magamét Melkhun Róbert is ugyanazt a tipikus hivatalos MISA propagandát hányta ki a kérdésre, hogy mi folyik a Mandala egyesület neve alatt a MISA és Gregorian Bivolaru spirituális vezetése alatt egy romániai kisvárosban Sepsiszentgyörgyön és környékén.

A dolog másik pikantériája, hogy az említett egyesület ugyancsak pénzt kap a város vezetéstől mint egyes NATHA tanfolyamok és ők szervezik a superszónikusan nemzetközi (azaz csak MISA tagoknak elérhető) un. művész táborokat egy Árkos nevezetű helyiségben. Néhány éve volt egy kisebb sajtóvisszhangja a dolognak és a cikk alapján a negatív hírnevet még mindig fájlalják az Árkosi Művelődési Központ vezetői.

Ha meg nem olvastátok a hivatalos MISA szöveget bármilyen nem megfelelő kérdésre akkor itt az alakom,hogy elolvassátok. Van benne szinte minden. Épp a gonosz szabadkőműveseket hagyták ki akik tulajdonképpen gonosz szürke földönkívüliek akik így akarják átvenni a hatalmat a Földön és le akarják csökkenteni a Föld lakosságát egy milliárd alá mert valamiért ez az ő szerencseszámuk és ennél több embert már nem tudnak direkt módon mentálisan irányítani.

Jó olvasást.

Vélemény?

Kategória: Uncategorized

A legújabb MISA kinyilatkoztatás

A legújabb cikk a MISA nevű szekta hivatalos oldalán végre megválaszolja a kérdést ami azóta furta az oldalunkat amióta a szektavezér A jó hír című előadását hallottuk, pontosabban miért is van rendben az, hogy magukat spirituálisnak és jógiknak nevező emberek örvendjenek más emberek halálának. A válasz itt van:

János evangéliumának 6. kötete, ahol azt mondja, hogy ha valakit megtámadnak és az életét veszélyeztetik, akkor megvédheti magát bármilyen szükséges eszközzel. 

A fenti idézet az un. vegynyomokra (chemtrails) utal (a szekta általi meghatározásukat és leírásukat lásd a fent említett cikkben), amelyeket a MISA képviselői akik a hivatalos oldalon írnak, kijelentettek, internetes hiresztelésekre alapozva és azt állítják, hogy ezek mérgezik a Földet, természetesen a teljes mértékben irányított és tökéletesen adminisztrált szabadkőművesek sátáni szervezete (legalábbis a MISA jógik szerint) parancsára. Miért? Természetesen, hogy rosszat csináljanak a rossz kedvéért.

Valami amit nem említenek meg a cikkben az, és ami jelenleg semelyik hivatalos forrásban nem volt kijelentve még, az a mikroszkópikus probléma, hogy ezek a gonosz szabadkőművesek maguk hová fognak menni ha az ők maguk által kiadott parancs alapján az egész bolygót megmérgezik.
Van nekem egy saját hipotézisem (és van bennem annyi jóérzés, hogy ennek nevezzem és nem isteni és vitathatalan kinyilatkozatásnak), hogy a MISA vezetői a David Icke által népszerűsített ötletekben hisznek, pontosabban, hogy a szabadkőművesek tulajdonképpen gonosz földönkívűliek akik át akarják venni a hatalmat az emberiség fölött és akik jelenleg a világ vezetőinek vannak álcázva.
Ezt az alapján mondom, hogy a MISA által írányított könyvkiadók kiadták David Icke könyveit és ezek a könyvek hivatalos módon voltak (és valószínűleg még mindig vannak) árulva a MISA által szervezett rendezvények keretén belül és azok a bizonyos meditációk és kinyilatkoztatások a jótékony földönkívüliekkel a Galaktikus Födereciótól (vagy hogy is hívták őket) akikhez a keresztény és csak egy bizonyos sportot – ami semmilyen módon nincs konfliktusban a keresztény hitükkel (legalábbis a hivatlaos MISA álláspont szerint) – gyakorló MISA tanítványok imádkoztak annak érdekében, hogy ezek a jótékoyn földönkívűliek jöjjenek a Földre és megmentsék őket a gonosz társaiktól.

Tehát mi ennek az egész cikknel az üzenete? Véleményem szerint, figyelembe véve az elmúlt évek és főleg az elmúlt néhány hónap eseményeit, a szekta meg akarja győzni a tagjait arról, hogy:

1. minden amit hivatalos módon kijelentenek a szekta vezetői az abszolút igazság és ezt nem szabad megkérdőjelezni, a körülményektől és a tagok által ismert tényektől függetlenűl mert egy ilyen viselkedés a lehető legnagyobb bűntetést vonja maga után

2. mindazokat akik ki merészelik fejezni a hivatalostól eltérő véleményüket el kell távolítani a szektából

3. a szekta tagjai mindent meg kell csináljanak amit a szekta vezetői mondanak

4. egy háború van folyamatban a szabakőművesek és a MISA nevű szekta közt amelyben a szekta tagjai a jó harcosai és a szabakőművesek és mindazok akik nem értenek egyet a szektával a gonosz harcosai és/vagy a Sátán harcosai

5. ebben a háborúban minden megengedett és minden eszköz amelyhez a szektatagoknak hozzáférése van megengedett és a Jézus vagy a Grieg szava által van megerősítve. A fenti példa keretében minden elérhető eszköz megengedett és támogatva van egy gnosztikus evangélium részlete által, amelyet a szekta fordított és adaptált a saját szája ízének megfelelően és amelyet a szekta árul és/vagy ajándékoz a szekta tagjainak hivatalos módon, arra utalva ezzel, hogy ez a hivatalos dogma része.

Egy kérdés marad még:

vajon a MISA nevű szekta átváltozásának vagyunk tanúi egy teljes mértékű vallásos terror szervezetté mint például az Aum Shinrikyo/Aleph szekta?

És ha igen akor vajon van még mód rá, hogy megakadályozzuk őket mielőtt valami rosszat csinálnak a közönésgesek vagy a szekta vezetői által démonikusnak titulált ellenség azaz a szabadkőművesek azaz mindenki más ellen?

Vélemény?

Kategória: összeesküvés elméletek, MISA

Cikkajánló – A fehér elefánt

Mihai Stoian közvetítésével már olvashattuk a mesét a rózsaszin cipellős tehénről, és most én ajánlom a fehér elefánt meséjét (tulajdonképpen nem mese) amit itt olvasható.

Nem egy könnyű olvasmány (mert a lényeget nem “megérezni” kell hanem fölfogni és megérteni), de ajánlom mindazoknak akik találkoztak már a különféle csoda – 100%-ban természetes és 100% hatékony – gyógymódokkal.

Különösen ajánlom azoknak akik hozzám hasonlóan rágtak már ismeretlen eredetű növényporokat különféle MISA rendezvények alatt vagy különféle spirituális tanítók (de nem orvosok) ajánlása alapján.

Vélemény?

Kategória: MISA, szkepticizmus

MISA és a spirituális beszéd

Nem egy spiritualitástól csöpögő cikket olvastam el a MISA hivatlaos oldalán, és mindig is feltűnt az őket szorosan összekötő teljes mértékben spirituális és természetesen isteni ihletésű stílus. Mindegy, hogy a szabadkőművesekről, melegekről, újságírókról vagy a lehető legrosszabb katagóriáról a zsidókról volt szó. Most végre megtaláltam a flow chart-ot amit a MISA sajtóirodája valószínűleg használ, hogy ezeket a cikkeket összerakja.

Click a képre a nagyobb méretért

 

Forrás

 

Vélemény?

Kategória: összeesküvés elméletek, MISA

Második szakasz

Ez után a maratoni bloggolás után (angolul olvasható itt) és az azt megelőző eléggé sűrű néhány hónap után, úgy döntöttem tartok  egy kis szünetet.

De nem kell félni ez nem olyan lesz mint a legutóbbi több hónapos  teljes csend. Ha valami érdekeset találok akkor mindenképpen írni  fogok róla vagy adok egy linket. Arra gondoltam, hogy a jó MISA bloggerek példáját követve mások által írt cikkeket  ajánlok rendszeresen, hogy legyen olvasnivaló a blogon.

De persze  spirituális kollégáimtól eltérően nem csak bemásolom ide mintha a saját  írásom lenne hanem inkább heti/havi linkgyűjtemény formájában esetleg.  Még nem döntöttem el.

A továbbiakban pedig gondoltam, hogy csinálok egy kis korrektúrát és  folytatom (végre) az alapvető problémák sorozatot (aminek az első  része itt olvasható). De ez még a jövő. Egy ideje meg akarom már csinálni ezt. Nem tudom meddig fog tartani, vagy hogy egyáltalán meg is csinálom ezt, ebben a formában, de remélhetőleg  a szünet után több ötlettel, jobban kidolgozott írásokkal és kevesebb  mellébeszéléssel és fecsegéssel jövök vissza.

Addig is jó, szekták, babonák és csalóktól mentes életet kívánok mindenkinek.

Vélemény?

Kategória: Uncategorized

MISA tábor Costineşti 2011

Ebben a hónapban van a híres-nevezetes MISA féle jóga-tábor Costineşti-en.

Ezért ismét ajánlom a másik angol nyelvű blogomat ahol ezt a “fontos” eseményt napi siznten kommentálom.

Nem, nem vagyok ott, tehát nem helyszini tudósításra kell számítani, henem inkább több tábor összesített tapasztalata alapján írt kommentárra.

Nem nagyon van időm magyarra is lefordítani az egészet, ezért ajánlom, hogy akit érdekel a dolog inkább azt olvassa el.

Vélemény?

Kategória: jóga tábor, MISA, rólam és a blogról

MISA és a rák

A MISA egyike azoknak az irracionális, valóságot tagadó paranojás szektáknak akik “a rák kizárólagos oka a gonosz összeesküvés ami miatt a lakoságot megmérgezik ők, a gonosz ellenség és csakis nálunk lehet a “valódi”  gyógymódot megtalálni”, típusú őrületet terjesztik. Miközben régi, hűséges és szorgalmas és a hivatalos álláspont szerint a jógában magas szintet elért jóginik (női jógik) halnak meg ebben a betegségben, annak dacára, hogy évekig jó MISA jógik voltak és mindenben követik a tévedhetetlen mester utasításait.

Szerintem az alábbi kis képregény nagyon jól összefoglalja ezt az egész vitát (katt a képre, hogy teljes méretben legyen látható):

Mobil telefonok

Mobil telefonok és a rák közti kapcsolat

Forrás, magyar nyelvű fordítás Mahashakti.

A képregény Creative commons licensz alatt van ezért bátran lehet küldözgetni másoknak is (mindkét verziót). Főleg azoknak ajánlom akik azokat a felvilágosult lánc-emaileket küldözgetik a rák okairól és más hasonló gonosz és természetesen csak általuk felfedezett összeesküvésekről.

Vélemény?

Kategória: összeesküvés elméletek, MISA, szkepticizmus, vicces

Interjú két volt MISA tanítvánnyal

Nemrég a romániai Antena 1 tv csatornán volt egy interjú két volt MISA tanítvánnyal. A videók angol felirattal vannak ha valaki esetleg nem tud románul de tud angolul és érdekli mit mond két volt MISA tanítvány kattintson az alábbi linkekre.

Sajnos a wordpress legalább annyira paranojás mint a kedves szektatagjaing a szabadkőművesekkel kapcsolatban, ezért nem tudom egyenesen betenni a vidókat ide, tehát tessék link

http://www.trilulilu.ro/secte/00e3532661f3ce

http://www.trilulilu.ro/secte/e98031810cc36e

A MISA részéről még mindig semmilyen reakció nincs az interjúra. Máskor rögtön tiltakoznak és rögötn sorolják a mannipulációkat amelyekkel (szerintük) tele van egy ilyen riport.

Amit nem értek miért. Nem mintha valam mással lennének elfoglalva. Ja ott van a híres nevezetes nyári tábor, de az ahogy a programot elnézem 2-3 éves előadások (hangfelvételek) ismétléséből áll, ezért gondolom nem sok munka volt vele. Ja és nem mintha nem lenne valaki (Crina Calek) akinek ez a feladata, hogy a sajtót figyelje és az “iskolát” képviselje.Nem mintha lenne valaki aki felel az üzenetük helyes átadásáért és aki minden évben jelen van a táborokban és ingyen ellátásban részesül ezért.

Vélemény?

Kategória: MISA

Blog szünet (?)

Azoknak a szerencsés olvasóknak akik tudnak angolul ajánlom angol nyelvű blogomat amelyet mostanában gyakrabban frissítek.

Vélemény?

Kategória: rólam és a blogról

Néhány videó amit minden MISA tag és volt MISA tag kellene lásson

Itt van egy rövid lista amit a Youtube-on állítottam össze azokból a viedóból amelyeket szerintem minden jelenlegi és volt MSIA tag kellene lásson legalább egyszer. Elég sok mindenre választ lehet találni ezekben a rövid de nagyon jól elkészített elemzésekben mindazokkal a dolgokkal kapcsolatosan amelyeket a MISA és külömböző ágai-bogai reklámoznak.
Kedves olvasók kérlek legalább egyszer nézzétek végig őket és járjatok utána ezeknek mert meglepő dolgokat fedezhettek fel. Olyan dolgokat amelyek az eddigi össze MISA által adott paranormális beavatáson túltesznek.
A videókat nem én készítettem és nem közvetlenűl a MISA-ról szólnak, de azokat a témákat elemezik amelyek sokszor szóba kerülnek a MISA tanfolyamain. Véleményem szerint ezeket a dolgokat alaposn kell ismernie mindenkinek aki a MISA vagy valamelyik szervezete közelébe akar menni valah ais. Valamint azok akik már elhagyták a szektát de még mindig hisznek félig meddig a tanításaikban.

http://www.youtube.com/view_play_list?p=D2611CF84CA55C76

A Youtube csatornám
Folytatás

Vélemény?

Kategória: Uncategorized